John Fowles: A Lepkegyűjtő avagy a Centrál színház darabjáról!
A Lepkegyűjtő!
/Az úgynevezett pillangóhatás lényege: a pillangó
selymes szárnyainak egyetlen, szinte
észrevehetetlen rebbenése is hatalmas változásokat
idézhet elő. Lehet, hogy az életemben van valahol
egy szárnyait rebegtető pillangó?/
Még mindig
nehezen találok szavak a tegnapi Lepkegyűjtő előadásra. Minden emberi érzés,
amit ember érezhet, bele volt sűrítve ebbe a darabba. Két zseniális színésznek
köszönhetően, Ágoston Katalin és Bereczki Zoltán személyében.
A darab elején
hiányoltam, a már bemutatott trailert, magát az elrablást, de a cselekmény
bevezetője, mondhatom így is nagyon hatásosra sikeredett. A Lepkegyűjtő titkos videóblogjával. Nem lehetet
nem mosolyogni ezen a részen. Utána már a nőt és a pincét látni és a
megkötözött lányt, Mirandát, akit remekül megformált, Ágoston Katalin
színésznő. Akkor először az ő karakteréből nézném a darabot. Adott egy
főiskolás lány, akit egy pszichopata elrabol.
Először még lázad, próbál
menekülni, majd alkut kötni az elrablójával. Az első undort Fred felé, később
megpróbálja a pozitív oldalára fordítani és kísérleteket tesz arra, hogy
megértse miért is lett ilyen és miért teszi mindezt vele. Láthatjuk, amikor
művészi oldalát elővéve egy portrét készít Fredről, de abban is csak a gonosz,
oldalát látja, semmi pozitívat. „Elmosódottak
az arcának a körvonalai”. Ez a kijelentése is érzékelteti, milyen szemszögből
látja ő Fredet. Aztán eleinte, nem eszik, ezzel is próbálva, jobb belátásra a
férfit, sikertelenül. Több szökési kísérlet után, belátja, csak egy módon
menekülhet meg innen. Alkut köt, de talán a lelke mélyén már sejti, ő a
Lepkegyűjtő számára olyan értékes kincs, amit soha nem fog kiengedni a kezei
közül. Egy ritka példány, mint a lepkéi. „Nekem
azt a sorsot szánta, hogy mindig szép legyek, mindig ugyanaz, gombostűre tűzve,
holtan. Ezt kívánja: éljek, de holtan.”
Feszültségekben
is bővelkedik a darab. A feszültségekkel teli pillanatokat is az váltja ki
amikor, megpróbál Frednek ellenszegülni, szökési kísérleteket tesz. Erre hol
egy szék alkalmas, hol épp a női bája. /A székkel alaposan fejbe veri Fredet, alias,
Bereczki Zoltánt. Ráadásnak, hatalmasat rúgva belé még a földön fekve/. De
minden kísérlete hiábavaló, nincs kiút. Ezek a pillanatokat akarja némi
humorral megtörni, amikor arra kéri a férfit, szórakoztassa őt vagy épp, hogy
meséljen disznó vicceket, amitől Fred inkább zavarba jön.
Ami nagyon tetszet
még, az, amikor Miranda, különböző jelzőkkel illeti Fredet. „Faszfej! Seggarc és Manópöcs!” Mind-mind
elhangzanak a szájából, majd amikor büntetésképp Fred, leengedi, az egyetlen
ablak redőnyét jön a csúcs: „Leszarom!” szó
Mirandától.
Miranda rémálmait,
mesterien oldották meg egy kivetítő segítségével, a néző is részesévé válhat,
és átérezheti a lány félelmét, rettegését.
Ágoston Katalin
remekül formázza meg az elrabolt lányt, és azokat az érzéseket, amiket maga a
fogság és azokat elrablója vált ki belőle.
A másik fő
szempont, Fredé. Ferdinandé a Lepkegyűjtőé.
Már az elején
kiderül rideg gyerekkorában, kell keresni abnormális viselkedésének a forrását.
Félénk, visszahúzódó felnőtt lett, az erkölcsök fogságában élve, olyan ember, aki
azt hiszi, pénzen vehet magának boldogságot. Végigkövethetjük a rajongását,
Miranda felé, a több hónapos megfigyelés részleteit is. Az egész előadás alatt,
vezeti a blogját, ahogy ő konferálja be saját magát: „A Lepkegyűjtő titkos videóblogja!”, néha már-már komikus hangulatot
kölcsönöz a darabnak.
Aztán szépen,
lassan megnyílik Mirandának. Még énekel is neki, egy altatót még gyerekkorából.
/Bereczki Zoltán csodálatos hangjában most se csalódtam/. Az altató, nyomasztó,
rémséges, ezt a lány meg is jegyzi neki. „Maga
erre aludt el esténként?””Már mindent értek.”
Örökös küzdelme,
a lánnyal, hogy megszerezze őt magának, egyszerre szomorú és humoros. Pont az
adott helyzetekben, szelídül vissza gyerekké. Észrevehetően, sose fogja senki
felé kimutatni a valódi érzéseit. Miranda felé se. Ez vezet végül a tragikus
végkifejlethez is. Úgy éreztem, amikor Fred tombolt, hogy önmagával vívta a
csatáját. Volt az egyik énje, ami tudta volna szeretni Mirandát, és volt a másik,
amelyik a beteges szokásait, adta és amelyik végül győzött. Az egész időt, a modern kornak megfelelően egy mobiltelefonnal, végig rögzítette. Mintegy emlékként a képeket, saját magának.
A végkifejletet meghagyom mindenkinek.
Mindent
összevetve, Bereczki Zoltán remekül hozta a beteges pszichopatát, a
tikkelésekkel, arcrángásokkal, együtt. Kíváncsi voltam mit tud kihozni Fred
karakteréből és jelleméből, még a gesztusaiból is, erre egyet mondhatok:
MINDENT!
Egyetlen
pillanatra se zökkent ki a szerepéből. Ha kellett dühöngött, vagy épp tört
zúzott, a másik pillanatban meg egy édes kisfiú képében mosolygott vissza.
Nehéz szerep, remek alakítás. Ez igaz mindkét főszereplőre. Próbáltam rövid
lenni, de egy ilyen darabnál ez lehetetlen. Remélem ezt olvasva, kíváncsiak
lesztek a darabra, a színészekre és elmentek megnézni a Lepkegyűjtőt a Centrál
színház, kis színpadán.
Jó szórakozást
kívánok hozzá!
/Képek: Centrál színház/
Traiel a darabról:
Hivatalos oldal:
Megjegyzések
Megjegyzés küldése