John Fowles: A Lepkegyűjtő avagy a Centrál színház darabjáról!

A Lepkegyűjtő!

/Az úgynevezett pillangóhatás lényege: a pillangó 
selymes szárnyainak egyetlen, szinte
 észrevehetetlen rebbenése is hatalmas változásokat
 idézhet elő. Lehet, hogy az életemben van valahol
 egy szárnyait rebegtető pillangó?/

Még mindig nehezen találok szavak a tegnapi Lepkegyűjtő előadásra. Minden emberi érzés, amit ember érezhet, bele volt sűrítve ebbe a darabba. Két zseniális színésznek köszönhetően, Ágoston Katalin és Bereczki Zoltán személyében.
A darab elején hiányoltam, a már bemutatott trailert, magát az elrablást, de a cselekmény bevezetője, mondhatom így is nagyon hatásosra sikeredett. A Lepkegyűjtő titkos videóblogjával. Nem lehetet nem mosolyogni ezen a részen. Utána már a nőt és a pincét látni és a megkötözött lányt, Mirandát, akit remekül megformált, Ágoston Katalin színésznő. Akkor először az ő karakteréből nézném a darabot. Adott egy főiskolás lány, akit egy pszichopata elrabol. 
Először még lázad, próbál menekülni, majd alkut kötni az elrablójával. Az első undort Fred felé, később megpróbálja a pozitív oldalára fordítani és kísérleteket tesz arra, hogy megértse miért is lett ilyen és miért teszi mindezt vele. Láthatjuk, amikor művészi oldalát elővéve egy portrét készít Fredről, de abban is csak a gonosz, oldalát látja, semmi pozitívat. „Elmosódottak az arcának a körvonalai”. Ez a kijelentése is érzékelteti, milyen szemszögből látja ő Fredet. Aztán eleinte, nem eszik, ezzel is próbálva, jobb belátásra a férfit, sikertelenül. Több szökési kísérlet után, belátja, csak egy módon menekülhet meg innen. Alkut köt, de talán a lelke mélyén már sejti, ő a Lepkegyűjtő számára olyan értékes kincs, amit soha nem fog kiengedni a kezei közül. Egy ritka példány, mint a lepkéi. „Nekem azt a sorsot szánta, hogy mindig szép legyek, mindig ugyanaz, gombostűre tűzve, holtan. Ezt kívánja: éljek, de holtan.”
Feszültségekben is bővelkedik a darab. A feszültségekkel teli pillanatokat is az váltja ki amikor, megpróbál Frednek ellenszegülni, szökési kísérleteket tesz. Erre hol egy szék alkalmas, hol épp a női bája. /A székkel alaposan fejbe veri Fredet, alias, Bereczki Zoltánt. Ráadásnak, hatalmasat rúgva belé még a földön fekve/. De minden kísérlete hiábavaló, nincs kiút. Ezek a pillanatokat akarja némi humorral megtörni, amikor arra kéri a férfit, szórakoztassa őt vagy épp, hogy meséljen disznó vicceket, amitől Fred inkább zavarba jön.
Ami nagyon tetszet még, az, amikor Miranda, különböző jelzőkkel illeti Fredet. „Faszfej! Seggarc és Manópöcs!” Mind-mind elhangzanak a szájából, majd amikor büntetésképp Fred, leengedi, az egyetlen ablak redőnyét jön a csúcs: „Leszarom!” szó Mirandától.
Miranda rémálmait, mesterien oldották meg egy kivetítő segítségével, a néző is részesévé válhat, és átérezheti a lány félelmét, rettegését.
Ágoston Katalin remekül formázza meg az elrabolt lányt, és azokat az érzéseket, amiket maga a fogság és azokat elrablója vált ki belőle.
A másik fő szempont, Fredé. Ferdinandé a Lepkegyűjtőé.
Már az elején kiderül rideg gyerekkorában, kell keresni abnormális viselkedésének a forrását. Félénk, visszahúzódó felnőtt lett, az erkölcsök fogságában élve, olyan ember, aki azt hiszi, pénzen vehet magának boldogságot. Végigkövethetjük a rajongását, Miranda felé, a több hónapos megfigyelés részleteit is. Az egész előadás alatt, vezeti a blogját, ahogy ő konferálja be saját magát: „A Lepkegyűjtő titkos videóblogja!”, néha már-már komikus hangulatot kölcsönöz a darabnak.
Aztán szépen, lassan megnyílik Mirandának. Még énekel is neki, egy altatót még gyerekkorából. /Bereczki Zoltán csodálatos hangjában most se csalódtam/. Az altató, nyomasztó, rémséges, ezt a lány meg is jegyzi neki. „Maga erre aludt el esténként?””Már mindent értek.”
Örökös küzdelme, a lánnyal, hogy megszerezze őt magának, egyszerre szomorú és humoros. Pont az adott helyzetekben, szelídül vissza gyerekké. Észrevehetően, sose fogja senki felé kimutatni a valódi érzéseit. Miranda felé se. Ez vezet végül a tragikus végkifejlethez is. Úgy éreztem, amikor Fred tombolt, hogy önmagával vívta a csatáját. Volt az egyik énje, ami tudta volna szeretni Mirandát, és volt a másik, amelyik a beteges szokásait, adta és amelyik végül győzött. Az egész időt, a modern kornak megfelelően egy mobiltelefonnal, végig rögzítette. Mintegy emlékként a képeket, saját magának.
A végkifejletet meghagyom mindenkinek.
Mindent összevetve, Bereczki Zoltán remekül hozta a beteges pszichopatát, a tikkelésekkel, arcrángásokkal, együtt. Kíváncsi voltam mit tud kihozni Fred karakteréből és jelleméből, még a gesztusaiból is, erre egyet mondhatok: MINDENT!
Egyetlen pillanatra se zökkent ki a szerepéből. Ha kellett dühöngött, vagy épp tört zúzott, a másik pillanatban meg egy édes kisfiú képében mosolygott vissza. Nehéz szerep, remek alakítás. Ez igaz mindkét főszereplőre. Próbáltam rövid lenni, de egy ilyen darabnál ez lehetetlen. Remélem ezt olvasva, kíváncsiak lesztek a darabra, a színészekre és elmentek megnézni a Lepkegyűjtőt a Centrál színház, kis színpadán.

Jó szórakozást kívánok hozzá!




 




/Képek: Centrál színház/

Traiel a darabról:

Hivatalos oldal:

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések