Novella, vagy amit akartok 7.

Név, az éjszakában!

 - Üdvözlöm önöket a „Név az éjszakában!” műsorában, és természetesen a tévé előtt helyet foglaló nézőinket is! Én Nicol Cristensen vagyok! – konferálta be a műsort Nicki, akivel már hónapok óta egyeztettem.

 - A mai vendégem Faith Donovan, aki nem kisebb személy, mint Holly Ellwood, a csodás hangú énekesnő menedzsere. Aki meghódította már Párizs, Milánó, New York színpadait is, ám egy ideje eltűnt a nyilvánosság elől. Magánéleti bukás vagy a karrier vége áll a háttérben? Ma erről mesél nekünk Faith, Holly menedzsere – adta át a szót nekem.

 - Köszönöm, Nicol – mosolyogtam – én is köszöntök mindenkit a stúdióban és otthon a készülékek előtt is – folytattam –Ígérem, mire véget ér a műsor, tisztában lesznek azzal, hogy mi is áll Holly eltűnésének a hátterében – Nicol-ra néztem, készen a folytatásra.

 - Akkor halljuk – dőlt hátra kényelmesen a foteljében és az összes figyelem immár az enyém volt.

 - Kezdem a legelején. Holly kamaszkorától – én is kényelembe helyeztem magam és próbáltam felidézni azokat az eseményeket, amiket még tőle hallottam illetve tudtam meg a megismerkedésünk után.

 - Hollyt két éve ismertem, amikor először tett említést arról, hogy ha beindul a karrierje, kell, aki segíti őt – kezdtem el ott ahol minden elkezdődött. – Először viccből mondtam neki, hogy itt vagyok ÉN, de pár évvel később megcsörrent a telefonom. Holly hívott.

⃰

 - Igen? – súgtam félálomban a telefonba.

 - Én vagyok. Hahó? Ébren vagy? – érdeklődött Holly.

 - Nem. Épp álmomban beszélek veled – feleltem.

 - Képzeld, Craig – megköszörülte a torkát.

 - Annyira tudtam – feleltem és mivel tudtam kiről és miről van szó, minden álmom elszállt.

 Holly részletesen ecsetelte, hogy Craig, akinek nem mellesleg tanítványa volt, milyen közel lép fel hozzá. És ő, mennyire szeretne vele egy színpadon állni. Mármint élőben, duettpartnerként és nem tanítványként egy próbateremben.

 - És ebben én ugyan mit segíthetnék? – tettem fel a bugyutának tűnő kérdést, de mint mindig erre is kész válasza volt.

 - Emlékszel, hogy mit mondtam neked rég? –kérdezte, enyhén célozva a dologra.

 - Mire gondolsz? –ugrattam, mert tudtam, hamar meg tud sértődni.

 - Aj, már. Leszel a menedzserem vagy nem? – emelte kissé a hangját, mire nem tudtam visszafogni a nevetésem. Elárultam magam.

 - Leszek, hisz már megbeszéltük. Ez lenne az első melóm? – kérdeztem vissza, mosolyogva.

 - Igen – hangzott a számomra már jól ismert, kissé nyafogós hangszínen.

 - Rendben. Akkor, készülj. Nekem dolgom van. Most kaptam megbízást –közöltem nevetve, és elköszöntem.

Mivel előtte sosem csináltam ilyet, kissé bámultam még ki a fejemből. Ismertem Craiget, persze Holly elmondása alapján.

Magas, jóképű, sármos pasi, barna hajjal és zöld, meleg szemekkel. Nem is tudom, mit vártam, de egy régi színész barátomon keresztül megkaptam Craig telefonszámát. Így leültem a laptop elé és vártam, hogy meghalljam a hangját a telefonban. Szó szót követett és az első menedzseri feladatom kezdett körvonalazódni. Volt még pár kérdés, így egy újabb egyeztetést beszéltünk meg, de mire eljött a hétvége, eldőlt a dolog. Holly és Craig együtt fognak fellépni. Felhívtam Hollyt aki örült a hírnek és itt említeném meg azt az apróságot, amit minden egyes hisztije alkalmával hallhattam tőle: „Én színésznő akarok lenni, nem énekesnő!”

 - Igen, de tudod, vannak lépcsőfokok. Nem juthatsz egyből a csúcsra – hangzott mindannyiszor a feleletem.

Végül is a koncert telt ház előtt zajlott. Holly karrierje beindult. Ezzel az én munkám is. A telefonom folyton csörgött, az egyeztetés Holly-val nehézkes volt, mivel nagyon messze laktunk akkor még egymástól. Pár hónapra rá ez is megoldódott. Holly városkájába költöztem és egyben lettem a személyi sofőrje is. Eleinte a helyi városokba jutottunk el, majd egyre szélesebb körben megismerték őt, és hívták el fellépni. Mindeközben régóta járt együtt egy sráccal. Nevezzük Johnnynak a fiút, maga is énekelt és saját zenekara volt. Ám Craiggel ellentétben teljesen más külső jegyekkel rendelkezett. Holly viszont nagyon szerette őt. Johnny is elfogadott engem. Amolyan bájos, aranyos maci volt, Holly oldalán. Ami nem volt nehéz, egy aprócska törékeny lány mellett, lássuk be. Amikor tudott, ő is velünk tartott, olyankor vigyázott mindkettőnkre, egyszemélyes testőrség volt számunkra. Egy nap, Holly gondterheltnek tűnt.

 - Mi a baj? –kérdeztem, előre félve a válaszától.

 - Craig – felelte – Felhívott, elhívott randizni, még a hétvégén. – folytatta.

 - Igen? – kérdeztem, biztatva, hogy folytassa.

 - Sétáltunk, fagyiztunk. Nem történt semmi csak… - elbizonytalanodott. Mondta is volna, de valahol mélyen inkább hallgatott volna az esetről.

 - Csak mi? Ha semmi nem történt volna, most nem ülnél ilyen szomorú szemekkel velem szemben – mondtam neki.

 - Oké, oké. Felhívott magához. Először szakmai dolgokról beszélgettünk, majd a magánéletünkről. Elmondta, hogy volt egy lány az életében, de csak flörtölt vele, nem gondolta komolyan. És hogy mindvégig én tetszettem neki. Majd közelebb hajol hozzám és… - elpirulva súgta az utolsó szót – Megcsókolt.

 - Sejtettem – feleltem. Nem lepett meg nagyon Holly ezzel a hírrel. Régóta volt köztük valami izzás, valami kis szikra, de sose teljesedett ki. Legtöbbször Craig miatt, aki viselkedésével csak Holly távolságtartását vívta ki. Eddig a pontig.

 - Akkor, Johnnyval vége? – kérdeztem, folytatva a párbeszédet.

 - Nem. Illetve nem tudom. Régóta vannak kisebb-nagyobb nézeteltéréseink. Azt hiszem, most Craig az, aki mellett a helyem van – felelte, némi megkönnyebbüléssel a hangjában.

 - Minél előbb tisztázzátok Johnnyval a helyzetet, annál jobb. Szerintem még szereted őt – mondtam, nem is állva túlon túl messze az igazságtól –Craig volt az álompasid. Most a tiéd. De vajon tervezhetsz vele hosszabb távra? Mert Johnnyval már ott tartottatok. Terveztétek a közös jövőtöket – próbáltam békét teremteni köztük. Vegyes érzelemmel, mivel tudtam milyen érzésekkel viszonyul Craighez is.

Így beszélgettük át szinte az egész napot. Ez a döntés, kizárólag Hollyra tartozott. Rá pár hétre, összeköltözött Craiggel. Johnnyval nagyon ritkán váltottam szót, azt hiszem megviselte a dolog.

Hat hónap telt el, vagy kicsivel több. Zajlottak a koncertek. Alkalmanként egy-egy színházi szerep is helyet kapott a sok fellépés között, így Holly álma valóra vált. A világot jelentő deszkákon szerepelt. Craiggel is jól kijöttek, az első időkben. De amint elmúlt a láng, úgy volt egyre több a vita. Holly sokszor aludt nálam, akkor általában mindent megosztott velem. Rég több voltam már, mint barátnő és menedzser, én voltam a nagy testvér, aki meghallgatja, tanácsot ad vagy épp csak vigasztalja. Egyik este, rosszabb állapotban csöngetett be, mint valaha.

 - Megcsalt! A rohadék! Rajtakaptam őt! Még hogy flört? Hazudott, most is őt szereti! És az a nő egy bányarém.– borult sírva a vállamra Holly.

Jobb tanácsom nem lévén, kértem pihenje ki magát. Amikor nem tudjuk, mit is mondhatnánk, jobb, ha nem mondunk semmit. Holly visszavonult. Na, nem örökre, de a sajtó és a média találgatásainak a hatására méginkább bezárkózott. Akkor kaptak szárnyra a rosszalló pletykák, amelyek miatt ma itt ülök és önöknek mesélek– mélyet sóhajtottam és a mellettem lévő pohár vízből kortyoltam egyet. Eközben fél szemmel a nézőtér felé pillantottam. Holly és Clyde mosolygott vissza.

 - Akkor már tudjuk a kis döccenőket. Azt is, hogy épült fel Holly karrierje. Kíváncsian várjuk a történet végét – folytatta a műsort Nicol.

 - Lássuk – folytattam, és visszamerültem a régmúltba, az emlékeim közé.

 - Hosszú sétákat tett a parkban és otthon énekelgetett a maga örömére vagy nekünk, barátoknak.

Egyik estére, grill partit terveztünk, kint a kertben. Vettem egy nagy levegőt és felhívtam Johnnyt. Meglepetésemre, igent mondott a meghívásra. Hollynak egy szót se szóltam róla. Jöttek a barátok, szépen sorban. Én engedtem be őket, hátul Holly fogadta a barátokat. Már jócskán haladtunk éjfél felé, és az, akire a legjobban vártam, nem volt sehol.

Épp az utolsó vendéget kísértem ki, és már majdnem minden reményem elpárolgott, de megláttam őt.

 - Bocsi. Premierem volt. El is felejtettem – mondta.

 - Semmi baj. Gyere be. Holly még hátul van. Rendezi a romokat. – próbáltam viccesre venni a dolgot.

 - Holly, jött egy késői vendég – szólítottam meg, majd visszamentem a nappaliba. Innen csak láttam az eseményeket. Nem rám tartozik a többi.

Kibékültek. Mert ők mindig is összetartoztak. Az esküvőt tavasszal tartották, a nyilvánosság teljes kizárásával. Higgyék el, mesés volt. Holly mesés hófehér ruhát viselt. Igazi angyalként vonult be a templomba a padsorok között. Johnny is kitett magáért. Fekete selyem öltönyben egy igazi úriember volt. A lagziban együtt vágták fel a fehér esküvői tortát, amelyet csodás díszek tettek pompázatossá, tetején egy turbékoló galambpárral. Olyan volt, mint egy mesében, egy igazi tündérmesében –sóhajtottam és jeleztem, befejeztem. Nicol vette át a szót, illetve vette volna. De a kamerás, más snittet vett. Egy édes, nyolc hónapos fiúcskát, aki édesen felém totyogott. Clyde volt az.

Felém nyújtotta kis kezeit, én az ölembe vettem, és ekkor a kivetítőn Holly arca jelent meg. Végig ott volt a nézők között. Hallgatta azt, ami ő volt, ami róla szólt, és most az ölembe ült a szerelmük gyümölcse Johnny-val. A jövő, egy angyali arcú, nyolc hónapos csöppség képében.